Kétféle lehetőséget hoztunk létre LUMINOSE megvásárlására. Személyre szabhatod és megrendelheted LUMINOSE-t magadnak vagy egy barátodnak, amit mi elkészítünk és kiszállítunk. Vásárolhatsz LUMINOSE vouchert is, ami később beváltható egy tetszőleges LUMINOSE-ra. Ideális ajándéknak, a személyre szabhatóság hozzáadott értékével.
LUMINOSE tervezését 2014-ben kezdtük egyetemi feladatként. Rengeteg kísérletezés és prototípuskészítés után találtunk egymásra LUMINOSE jelenlegi formájával. Miután megtanítottuk világítani teljes értékű fa asztali lámpává lett. LUMINOSE környezetét úgy alakítottunk ki, amiben jól érzi magát. Mind a csomagolás, mind a weboldal kialakításánál ugyanolyan lelkesedéssel és szenvedéllyel találtuk ki a részleteket.
Szerintünk egy új tárgy létrehozásának a körülményei felelősséggel járnak. Az elkészítési folyamatban az elejétől fogva célunk, hogy bizonyos munkafolyamatokban olyan vállalkozásokkal dolgozzunk együtt, akik vagy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, vagy más szempontból képviselnek pozitív értékeket. A lámpába olyan LED panelt terveztünk, mely legalább 85 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy izzó.
Tudjuk, hogy egy életre szóló asztali barátot választani nagyon személyes dolog. Emiatt úgy alakítottuk ki a rendelési folyamatot, hogy Te is tervezője lehess a kutyalámpádnak. Személyre szabhatod a test, valamint a póráz színét. A rendelésed alapján Neked készítjük el hozzád tartozó LUMINOSE lámpádat.
A designtudatosság egy döntés. Döntés amellett, hogy olyan termékeket vegyünk, amelyekről tudjuk, hogy hogyan, milyen értékeket képviselve készülnek és hosszútávon életünk részévé tudnak válni. Célunk olyan termékek előállítása, amellyel a designtudatos döntést képviseljük.
LUMINOSE sok design és életmód magazinban megjelent, amire büszkék vagyunk. Megosztunk néhányat, amiknek különösen örülünk.
The most obedient canine out there is this oh-so-cute dog light.
This modern table lamp is articulated as a dog. Made handmade with wooden oak or beech, the product is to discover on their online store
Modeled to adopt a pooch’s personality, the lamp literally brings a smile to my face with the way it looks and stands (let’s not forget the adjustable tail)!
Maradtak kérdéseid? Olvasd el válaszainkat gyakran felmerülő kérdésekre. Ha másra vagy kíváncsi, küldj egy emailt nekünk a luminose@lumino.se címre.
Igen. Mi és gyártói partnereink rengeteg kézi munkát végzünk, hogy tökéletesen sima, finom felületeket kapjon LUMINOSE. Egy alkatrész legalább nyolc munkafázison megy keresztül, hogy elérje a tökéles állapotát.
Igen, részt vesznek. Az elkészítési folyamatban az elejétől fogva célunk, hogy bizonyos munkafolyamatokban olyan vállalkozásokkal dolgozzunk együtt, akik vagy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, vagy más szempontból képviselnek pozitív értékeket.
Sajnos nem, mivel termékünket az EU szabványai (CE) szerint hoztuk forgalomba. Tervezzük, hogy LUMINOSE-t az EU-n túl is elérhetővé tegyük. Ha szeretnél értesülni róla, mikor szállítunk az országodba, kérlek iratkozz fel a hírlevelünkre.
A "Vásárlás" gombra kattintva leadod rendelésed. Megrendelésedet azzal erősíted meg, ha a megadott számlaszámra átutaltad a vásárlás összegét. Kérlek válasz emailben értesíts minket a tranzakció sikerességéről, hogy minél előbb elkezdhessük LUMINOSE lámpád készítését! Értesítés nélkül egy-két nap csúszás várható a banki tranzakcióidő miatt.
Amint megerősítetted megrendelésedet, vagy elküldted nekünk az átutalási bizonylatot, elkezdjük lámpád elkészítését. LUMINOSE lámpádat általában 14 napon belül, de a karácsony előtti időszakban mindössze 1-2 napon belül elkészítjük és feladjuk. A szállítás belföldön legfeljebb két munkanapot, az EU más országaiba három-öt munkanapot vesz igénybe. Amint feladtuk a csomagot, küldünk Neked egy kódot, amivel nyomon tudod követni LUMINOSE útját.
2014-ben egyetemi tervezési feladatból indult. Egy kórházi gyermekosztályra kellett olvasólámpát tervezni. Olyan lámpát szerettünk volna létrehozni, ami interaktivitásával, kedvességével segíti kizökkenteni a gyerekeket a kórházi környezetből. Mindemellett új jövevény jött a családunkba, egy puli kutya, aki nagy hatást gyakorol az életünkre. A két dolog találkozásából született meg LUMINOSE, a kutyalámpa.
LUMINOSE egy asztali lámpa, ami játékosan különböző pozíciókba állítható. Viszont – mint minden világítótest – ez is egy elektromos termék, tehát ennek megfelelően kell kell használni.
Tekintsd meg a lámpa technikai specifikációit. Energia hatékony LED technológiát, és minőségi anyagokat használunk.
Designerek vagyunk Budapestről. Hasonlóan gondolkozunk a designról. Ez a boldog és szakmai együttműködésünk lényege. Amit Erzsébet termékben képvisel, azt Márton vizuálisan és a weben reprezentálja. LUMINOSE közös, szeretett projektünk.